A mai bejegyzésben a munkahelyi tapasztalataimról fogok írni. Őszinte leszek: számomra az életben az egyik legfontosabb dolog a megfelelő munkahely. Hiszen, ha belegondolsz, logikus, hogy gondosan megválasztja az ember, ha már az élete vagy napjai nagy részét ott tölti.

Az elején szeretném leszögezni, hogy jelenleg a harmadik munkahelyemen dolgozom, nagyjából 3,5 év alatt. Emiatt meg sem fordul a fejemben, hogy tanácsokat osztogassak, viszont az álláspontomban megosztom Veled. 

Egészen fiatal koromban kiderült már rólam, hogy csak abba fektetek energiát, ami érdekel és aminek értelmét látom. A gimnáziumban voltak tárgyak, amikből kiválóan teljesítettem, és mellette volt, amiből az elégségesre teljesítettem. Persze idővel benőtt a fejem lágya és az utolsó évre minden tárgyat felhoztam 4-es szintre. Tantárgyakon belül is hullámzó volt a teljesítményem.
Aztán jött a pályaválasztás. Ez a történet is megérne egy külön bejegyzést, de majd máskor. A lényeg, hogy ragaszkodtam valami olyanhoz, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni. 

Rögös volt az út, és nehézségek árán, de végül sikerült elhelyezkednem a szakmámban. A szakmában, ami számomra a mai napig hivatás.
Aztán jött a hatalmas pofon.

Rólam tudni kell, hogy nehezen illeszkedem be, viszont bárkivel elbeszélgetek, kedves vagyok, és próbálok alkalmazkodni. Konfrontálódni képtelen vagyok, így vagy alávetem magam más akaratának, vagy bezárkózva megyek a saját fejem után - attól függ, az adott kolléga hogyan viszonyul hozzám. 

Nem ezt vártam a szakmabeliektől. Nem úgy végezték a munkát, ahogy én "elvárnám" vagy elképzeltem ebben a szakmában. Idősebbekkel (50-60 év közöttiek) kezdtem, ami semmit nem befolyásol, azonban sok-sok hónap után megállapíthattam, hogy az egyik borzasztóan ki van égve, és a fasza tele van az egész hellyel. Már bocsánat a szóhasználatért.
Én ott 4 hónap után azt mondtam, hogy köszönöm szépen, ebből nem kérek. Maradásra bírtak, majd közel egy év után átkerültem másik csapatba és jól éreztem magam. Jóban lettünk, összedolgoztunk, szünetekben jól elbeszélgettünk. Deeee... minden társaságban van egy szarkeverő. 12 hónapot, az az egy teljes évet töltöttem még itt el.

Lesz, ami lesz, felmondtam. Utáltam magamat, a szakmát, a munkahelyet, az embereket, és az egész életemet. Hogyan tovább? Más szakma nem érdekel, ebben nem akarok dolgozni. 1 hónapig voltam munkanélküli, majd a pályán maradva elhelyezkedtem ismét. Egy napig - egy teljes napig - minden jó volt, meggyőződtem róla, hogy az első munkahely volt rossz, de lehet jó is. Egy hét után rémálommá vált a hely. Új kolléga jött, és mai napig nem tudom felfogni, ember hogy lehet ennyire ostoba. Mivel ugyanabban a pozícióban voltunk, és pár nap különbséggel kezdtünk valamiért azt gondolta, hogy riválisok vagyunk és jobbnak kell lennie nálam. Egyszer nem beszélgettünk, de a hátam mögött mindennek elhordott és olyanokat hazudozott rólam, hogy a pofám leszakad. 

Csendben tűrtem, majd szinte elmenekültem. Több hónapnyi munkanélküliségbe.
Úgy éreztem, hogy ebben a szakmában rossz emberek dolgoznak, rossz a közeg, és egy felszínes, üresfejű embernek kell lenni ahhoz, hogy beilleszkedj. Azt éreztem, hogy a szakma számomra elvesztette a varázsát.

Most jó helyen vagyok. Adtam egy utolsó esélyt a dolognak. Más területen dolgozom, de hivatás ugyanúgy. Kellett áldozatokat hoznom, kellett rengeteget tanulnom, hisz ezzel a diplomával nem ez az elsődleges elhelyezkedési terület - sőt, érettségivel dolgozom jelenleg, csak pluszban van szakképesítésem hozzá, ami amúgy nem feltétel.  

Az én felfogásom, hogy menni kell, kockáztatni, keresni, változtatni. Ésszel, megfontoltan, felelősségteljesen, de kutatni kell a helyet, ahol végre jól érezheted magad. Tökéletes munkahely nincs, tökéletes munkatársak nincsenek. Vannak jó és rossz dolgok minden munkahelyen. Véleményem szerint kompromisszumokat kell kötni saját magunkban. Észrevenni a pozitívumait a munkahelynek, és számba venni a rossz dolgokat és mérlegelni, hogy megéri-e eltűrni a negatívakat. 

Nem buzdítok senkit arra, hogy lépjen ki a munkahelyéről, viszont ha van egy állandó probléma - legyen az egy megszégyenítő főnök, kiközösítő társaság, embertelen munkakörülmény -, akkor érdemes elgondolkodni a váltáson. Az emberek többsége becsapja magát, mert "jó a fizu", nem kell sokat dolgozni, és egyéb kifogásokkal, de semmi nem ér annyit, hogy tönkremenj benne.
Minden munkahelyen történnek rossz dolgok, viszont van olyan hely mindenki számára, ahova szívesen jár be, jól érzi magát, és nem egy szenvedés az ott töltött idő.

Fél év alatt még nem fordult meg a fejemben, hogy felmondok. Előtte két helyen kb. egy hét után éreztem, hogy valami nem jó. Lélekromboló helyek.

Ahogy mondani szoktam: most ha azt érzem, hogy nem akarok dolgozni, az nem azért van, mert szar, hanem mert nehéz. Mert vannak nehéz napok, amikor teljesen kivagyok, mert elfáradok, de attól még, hogy vannak nehézségek és kihívások, még szeretem. Szükség van kihívásokra, hogy fejlődjünk.

Te szereted a munkahelyedet? Hol van az a pont, amikor azt mondod, hogy váltani kell? Te melyiket választod: A megszokott rosszat, vagy inkább a bizonytalanságot?